
Szilárd vagy folyékony szappan: 3 érv, ami elgondolkodtat
A kezünk a leginkább igénybe vett testrészünk, ennek megfelelően gyorsan koszolódik. A különböző szennyeződések baktériumokat tartalmaznak, amely a fertőzések melegágya lehet; ennek megfelelően szükség van kézfejünk rendszeres tisztítására. Elgondolkodott már azon, hogy egy kézmosás alkalmával mennyi baktériumot távolít el a szappan segítségével a kézfej bőrének felületéről? Előbbiek kapcsán felmerülhet a kérdés, melyik szappanforma hatékonyabb: a szilárd vagy a folyékony? Mai cikkünkben ennek járunk utána.
A közelmúltban a világ 64 országában végeztek egy érdekes felmérést azzal a céllal hogy megállapítsák, mely nemzetek törődnek a legjobban a kezük higiéniájával. Az eredmények alapján bebizonyosodott, hogy az európaiak mosnak legtöbbször kezet. A felmérésből az is kiderült, hogy a hazánkban élő emberek az esetek 83 százalékában szappannal és vízzel mosnak kezet, így azon nemzetek közé tartozunk, akik sok figyelmet fordítanak a higiéniára.
A London School of Hygiene and Tropical Medicine tanulmánya arra is kitér, mennyire fontos a higiénia; eme tény kapcsán egy kutatást kezdeményeztek amelynek célja az volt, hogy kiderítsék mennyire hatékony a szappannal történő kézmosás. A tudósok két csoportba sorolták a vizsgált embereket:
Az első csoportban azokat az egyéneket tették, akik kézmosás során csak vizet használnak, második csoportba pedig azokat, akik szappant is igénybe vesznek kézmosáskor.
Mind két csoportban lévő emberek kézfején megmérték a bőrfelületen lévő baktériumok számát mind kézmosás előtt, mind pedig kézmosás után. A mérési eredmények azt mutatták, hogy szappan használatával a baktériumok 82 %-át lehet eltávolítani, míg csak vízzel történő kézmosás esetén ez a szám 48 %.
Nagyon fontos a szappan használata, de melyiket használjuk? A szilárd vagy a folyékony halmazállapotú szappant?
Bizonyára már Önben is többször felmerült ez a kérdés, amikor a drogériában vagy a szupermarketben állt a szappanokat tartó polc előtt.
Sokan a folyékony szappant választják azzal az indokkal, hogy az kevésbé szárítja a kezet míg mások a szilád, hagyományos szappanra esküdnek azt gondolván, hogy hatékonyabban távolítja el a kézről a szennyeződéseket és a baktériumokat.
Bár a szilárd szappant közel 5000 éve készítik, úgy tűnik, a folyékony szappan nyeri ezt a versenyt a gyártástechnológiájának és számos, fontos tulajdonságának köszönhetően.
Higiénia
Az első folyékony szappanok a XIX. században látták meg a napvilágot ám tömeggyártásuk csak a 80-as évek végén kezdődött meg az Egyesült Államokban.
Összetételében a folyékony szappanok és a samponok hasonlóak: mind a kettőben megtalálhatóak az alfa-oelin-szulfonátok és a lauril-szulfátok.
A szakértők szerint a legjobb választás a folyékony szappan, ugyanis a szilárd szappan esetében a kezünkről távozó baktériumok egy része a szappan felületén marad; míg a folyékony szappan esetében az összes felhasznált mennyiséget lemossuk kezünkről, így a baktériumok is maradéktalanul távoznak.
Praktikusság
A szilárd szappant kedvelők is elismerik, hogy a folyékony változat sokkal praktikusabb: egy nyomás az adagolón, és máris annyi szappan kerül a tenyerünkbe, amennyi elég egy kézmosáshoz.
Aki a szappan folyékony változatát választja, az általában a pumpás, műanyag flakonos kiszerelést vásárolja meg, később pedig a gazdaságos kiszerelést részesíti előnyben amely kapcsán felmerül a gondolat, hogy érdemes a higiénia szempontját is szem előtt tartva egy saját, fali, folyékonyszappanadagolót felszerelni a fürdőszoba falára.
A szappanadagolók, a praktikusság és a higiénia mellett, remek kontrasztot is adhatnak a fürdőszobának!
Ma már számtalan szappanadagoló közül választhatunk attól függően, hogy a vásárló szemszögéből mely tényezők a fontosak: külső megjelenés, higiénia vagy a praktikusság.
Sokan kedvelik az asztalra helyezhető, álló szappanadagolókat, hiszen szükség helye szerint bárhova lehet tenni őket, és számtalan színben és mintában kaphatóak. Vannak akik a beépíthető szappanadagolókat részesítik előnyben, hiszen az nem csúszkál használat közben, valamint ha pár csepp utólag kicsöppen az adagolóból az egy helyre esik, nem pedig több pontra, az adagoló mozgatáshoz mérten.
Közületi mosdókban egyre több helyen használnak fali szappanadagolókat, főleg infrás kivitelben. Ennek az oka nem más, mint a higiénia, hiszen érintés mentesen kerül a szappan a tenyerünkbe.
Gazdaság
Bizonyára Ön is észrevette, hogy a szilárd szappanok egy idő után már nem olyanok, mint amikor kivettük őket a csomagolásukból. A szappan felét elhasználva azt tapasztaljuk, hogy már nem habzik úgy mint korábban, s a szerkezete sem olyan tömör, mint korábban volt; kvázi a szappan használhatatlan lesz. A folyékony szappan esetében szinte minden adagolóból származó csepp egyforma, azaz tovább tart, mint a szilárd szappan; így rengeteg pénzt spórolhat meg!
Zuhanyajtót keres? Akár egy vadonatúj zuhanyajtót épít be, akár a jelenlegit cseréli, elengedhetetlen megtalálni a legjobbat. Habár zuhanykabinhoz ajtót választani egyszerűnek hangzik, sokkal trükkösebb, mint ahogy azt gondolná.
A zuhanykabinok nagyon sokféle változatban és méretben érhetőek el, szóval nem okozhat problémát megtalálnia a fürdőszobájához legjobban illőt.
A fürdőszobának a pihenés és a nyugalom helyének kell lennie, egy szentélynek, ahol kikapcsolódhat és feltöltődhet. Azonban gyakran ez az egyik legelhanyagoltabb helyiség a házban. Ha már unod a régi, egyhangú és unalmas fürdőszobát, itt az ideje, hogy luxus szentéllyé alakítsd át. Már néhány egyszerű változtatás is sokat számíthat, kezdve a plüss törölközőktől és a lágy világítástól kezdve a zuhanyrózsa korszerűsítésén át a nyugtató illatok beépítéséig. Ebben a bejegyzésben 10 egyszerű lépést osztunk meg veled, hogy fürdőszobádat luxus szentéllyé alakítsd át. Kövesse ezeket a tippeket, és kényeztesse magát egy spa-szerű élménnyel minden alkalommal, amikor belép az újonnan átalakított fürdőszobájába.
Egy élénkítő zuhany nagyszerű kezdete lehet a napnak. Ismerje meg a különböző zuhanyfejeket, zuhanycsapokat, és zuhanyrendszereket amik a legjobban passzolnak a fürdőszobájához.